Felsőlajosi tagintézmény

2021-09-30
Adminisztrátor
4
3417
Felsőlajoson az Állami Népiskola(1946.), majd a népiskolából lett általános iskola (1951) utódaként épült fel, került átadásra 1958-ban létesítményünk. Azóta számtalanszor megújult, mint külsejében, mint szervezetében, mint a működési formájában, de azóta is bizonyítja időről-időre szükségszerű létjogosultságát, a község életében betöltött fontos szerepével. A 2008-ban létrejött intézményfenntartói társulás óta a Lajosmizsei Fekete István Általános Iskola Felsőlajosi Tagintézményeként látjuk el feladatunkat.
Intézményünkbe csak alsó tagozatos gyermekek járnak, évfolyamonként egy osztály, felső tagozaton tanulóink az anyaiskolában folytathatják tanulmányaikat. Diákjaink második osztálytól tanulnak angol nyelvet. A sajátos nevelési igényű gyerekeket gyógypedagógus segíti fejlesztő foglalkozásokon. Kilenc pedagógus, négy osztálytanító, négy tanító és a tagintézmény-vezető látják el az oktató-nevelőmunkát.
Az iskola épületében négy tanterem, egy tanári szoba, egy igazgatói iroda és egy kisebb, kétfunkciós gyógypedagógiai fejlesztő, illetve zeneterem található, ahol az Örkényi Cziffra György Művészeti Iskola szintetizátor oktatása megvalósítható meg. Az negyedikesek tanteremében kapott otthont a Kecskeméti Katona József Könyvtár kihelyezett egysége és az informatikai eszközeink. Ezek mellett ebédlő, melegítőkonyha biztosítja napközis gyerekeink ellátását.
Iskolánk rendelkezik azokkal az alapvető oktatási eszközökkel, szakkönyvekkel, audiovizuális és digitális anyagokkal, segédletekkel, amelyek a hatékony munkánkhoz szükségesek. Valamennyi tantermünkben projektor, aktív tábla is rendelkezésünkre áll.
„ A legjobbat nyújtsd, amire képes vagy.
Nem az számít , mennyit követelsz, vagy mit mondasz,
az számít, milyen példát mutatsz.”
/ J. Wagele/
Iskolánk célkitűzése:
A gyerekek számára olyan környezetet, oktatást-nevelést igyekszünk biztosítani, amelyben hangsúlyt kapnak az erkölcsi kérdések, a környezettudatos életmód és a tágabb spektrumú művelődési tartalmak, lehetőségeket teremtve mind a tehetséges, mind az egyéni bánásmódot igénylő tanulóinknak megfelelő előrehaladásukhoz, személyiség fejlődésükhöz.
Célunk, hogy tanulóinknál interaktív módszerek segítségével kreatív, együttműködésre alkalmas, felelős magatartást eredményező, döntéshozásra, konfliktus-kezelésre és megoldásra alkalmas kézségeket alakítsunk ki. Kiemelten fontos feladatunknak tartjuk, hogy a gyerekek környezet- és természetszeretetét formáljuk, megszilárdítsuk. Az iskola fennállásának 40. évfordulója alkalmával az iskola udvarán társadalmi összefogással, és pályázaton nyert pénzből egy szép „Ökoparkot” alakítottunk ki. Ez szolgál a gyermekek szabadidős tevékenységének színteréül, valamint a mintegy 1000 db, 40 fajta növény az egészséges környezet biztosításán túl a gyermekek környezeti ismereteinek bővítését is elősegíti. 2006-ban majd 2009-ben is elnyerte iskolánk az Ökoiskola címet.
Színvonalas rendezvényeinkkel, gazdag iskolai élettel, a változatos szakköri lehetőségek, a kulturális rendezvények látogatásának, az iskolai,- és úszótáborok, tanulmányi versenyek, öko-, és gyerekprogramok szervezésével, a Szülői Munkaközösséggel szorosan együttműködve a családias légkör megtartásával szeretnénk biztosítani, hogy iskolánk vonzó lehetőségként szerepeljen az intézmények palettáján.