Angol kommunikációs verseny

2019. február 18- án angol kommunikációs versenyt rendeztünk a 8. évfolyam emelt angolos csoportja számára.
A nagyon jó hangulatban zajlott megmérettetésen 15 tanuló vett részt.
A vizsga két részből állt. Először egy adott témáról kellett beszélniük a tanulóknak, majd szinte kapásból kellett egy képről elmondani a gondolataikat. Persze mindezt angolul!
A verseny végén a zsűrire egyszerre hárult nehéz és örömteli feladat, ugyanis a három legjobban teljesítő tanuló mindegyike a maximálisan adható 20-20 pontot kapta.  Tarnói Zsoltné, Olga néni és Lenkóné Nagy Andrea tanárnő a több éves vizsgáztatói múltjukra alapozva hozták meg a végső sorrendet. Figyelembe vették a kommunikatív készséget, a nyelvtani helyességet, a folyamatos interakciót, a szép kiejtést és a vizsgázó kreatív véleményalkotását is.
Így a kommunikációs verseny győztesei a következők diákok lettek:
  1. helyezett: BAYER MÁRK DÁVID  8.C
  2. helyezett: VÁMOS NORBERT  8.B
  3. helyezett: VAS GYÖRGY NORBERT   8.B
 
Szívből gratulálunk minden versenyzőnek a kiváló helytállásért!
                                                      DRABANTNÉ GYURGYIK GYÖRGYIKE
                                                                szaktanár, a verseny szervezője
Képek