DIÁKOLIMPIA
Iskolánk tanulói, hagyományosan részt vesznek a Magyar Diáksport Szövetség szervezésében, a Diákolimpia atlétika, kézilabda és labdarúgás sportágakban is megrendezésre kerülő versenysorozatokon.
Az idei évben is szép eredményekkel büszkélkedhetünk.
Kézilabda sportágban, a IV. korcsoportos fiúk (6.-7.-8. évfolyam) országos elődöntő, selejtező mérkőzést játszottak Kazincbarcika csapatával. Hazai pályán, nagy küzdelemben győzelemmel zárták mindkét mérkőzést, és május 22-én országos elődöntőn vesznek rész Békésen. Felkészítőjük Avar György testnevelő.
Iskolánk sok tanulója sportol a Lajosmizsei VLC labdarúgó klubban. Ezek a sportolók képviselték intézményünket a II.-III. korcsoportban (4.-5.-6. évfolyam), a labdarúgás versenynapjain. Jól teljesítettek a nagyok, megyei megmérettetés 3. helyezésig jutottak a fiúk. Gratulálunk, hiszen több mint 25 csapat mérkőzött meg egymással, és csupán egy mérkőzést veszítettek el. Felkészítőjük Faragó Gyula.
Atlétika versenyszámaiban megyei szintű versenyen, mind egyéni, mind csapatversenyeken rangos eredményeket hoztunk el.
Kislabdahajításban Rigó Réka 3. helyen, Nyilas Ferenc 6. helyen végzett. 60m-es síkfutásban Nyilas Ferenc 5. helyen ért célba.
A III. korcsoportban (5.-6. évfolyam) fiú és lány négy tusa csapatunk mutatta meg tudását. Nagyon zord körülmények között, szakadó esőben, a lányok 4. helyen, a fiúk a 2. helyen, ezüst éremmel, zárták a versenyt. Felkészítést a testnevelő tanárok végezték.
Külön öröm számunkra, hogy a fiúk négy tusa egyéni összetett versenyében, Nyilas Ferenc megyei bajnoki címet nyert, és az országos versenyre kapott meghívást, melyet Székesfehérváron rendeznek meg.