AKecskemétiTankerületiKözpontLajosmizseiFeketeIstvánSportiskolai Általános Iskolája sikeresen pályázott a Nemzeti Tehetség Program 2021-es, speciális fejlesztést célzó programok támogatására kiírt pályázatán és 3,116 millió kapott a megvalósításra. A 2022-es évben lányok részvételévelkomplex tehetséggondozó programot valósítottunk meg az egyéni képességekre fókuszálva. A program céljaaz volt, hogy aktivizálja, láthatóvá és sikeressé tegye a lányok tudományok iránti érdeklődését, és a tehetséges, kreatív tanulókat, a jövő mérnökeit és tudósait olyan képességekkel vértezze fel, amelyek segítségükre lesznek, hogy hatékonyan alkalmazzáka program során megszerzetttudásukat a műszaki területeken. ATehetségműhelymunkájábarésztvevőgyerekeknekönismereti, pályaválasztásiéstermészettudományosfoglalkozásokatszerveztünk szakemberek segítségével.Az élménypedagógiaimódszerekkela gyerekek érdeklődésétkívántuk felkelteni a téma irántésfenntartani amotivációjukata program során. A foglalkozásokon túl a diákok előadásokon, közösségi programokon vettek részt,egyéni fejlődésüketmentorok kísérték figyelemmel.Kirándulásokat, üzemlátogatásokatszerveztünka jövő mérnökeinek, hogy a gyakorlatban is lássák a termelési folyamatokat.
A foglalkozásokat Barna Beáta, Gulyás-Sarkadi Hajnalka, Lóczi Imre, Kővágóné Kálmán Klára ésSzappanos Csilla vezette