XVII. Kele Nap Lajosmizsén

Április 21-én rendezték meg a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskola rendezésében a XVII. Kele Nap országos tanulmányi versenyt és tehetség napot.
A rendezvényt 2002-ben indították el a Fekete István Irodalmi Társaság védnöksége alatt. Célja, hogy a Fekete István nevét viselő iskolákat összefogja, a versenyeken keresztül az ifjú generációk egyre jobban megismerhessék az író életét, munkásságát.
Idén tizenegy város fogadta el a meghívást az ország minden részéről. A versenyzők tizenhárom levelezős pályázaton és kilenc helyi szervezésű versenyben mérhették össze tudásukat, ügyességüket. Az összesen 261 versenyző irodalmi, természetismereti, környezetvédelmi, sport és művészeti versenyfeladatokban jeleskedhettek. Felkészítő tanáraikkal együtt a rendezvényen 450 főt mozgatott meg a házigazda iskola. Ebben a hatalmas munkában támogatta a lajosmizsei iskolát a Kecskeméti Tankerület, Lajosmizse Város Önkormányzata, a Fekete István Irodalmi Társaság, a Szülői Munkaközösség és lelkes lajosmizsei vállalkozók.
A Kele Nap keretén belül tehetségnapot is szerveztek, amelynek előadója Mező Katalin volt. A pedagógusok a kreativitás és élménypedagógia témájában hallgathattak meg egy kitűnő, színvonalas előadást.
Horváth Tibor, a Fekete István Irodalmi Társaság elnöke, beszédében méltatta a házigazdák munkáját, elkötelezett szervezését, a programok és versenyek változatosságát. Örömmel vett részt a levelezős győztesek jutalomkirándulásán a felsőlajosi Magán ZOO-ba. Záróbeszédében kiemelte: „A Kele Nap jó alkalom arra, hogy olyan emberek találkozhassanak egymással, akik egyébként sohasem találkozhattak volna. A rendezvény célja nem csak a verseny, hanem Fekete István szellemiségének továbbvitele is a fiatalok felé. Akik ennyit készülnek, foglalkoznak az író munkásságával, természetszeretetével, biztos, hogy olyan emberekké válnak, akik védik és óvják a Földet!”
A XVII. Kele Nap végén bejelentették, hogy a jövő évben a rendezvényt Mosonmagyaróvár városa rendezheti meg.

Képek: https://www.facebook.com/szivacsujsag/
 
Képek

Legfrissebb híreink

2019-05-06
2019-02-20
2018-11-21
2018-11-07

Kapcsolat